Bemutatkozás

Szeretettel köszöntjük Önt a hajdúszoboszlói Garden Apartmanház honlapján!

Hajdúszoboszló sokak által kedvelt úti cél, ahol mind a fiatalok, mind az idősek vagy akár a gyermekes családok megtalálják az igényeiknek megfelelő szórakozási lehetőséget, hiszen télen-nyáron fedett és nyílt vízi kalandok várják az idelátogatókat, emellett rendszeresen zenei és gasztronómiai kavalkád pezsdíti fel a városi életet. Gazdag ezáltal a város szálláshely kínálata is, legyen szó egy igényes apartmanról vagy akár magas kategóriájú szállodai szolgáltatásról.

Kispál családA Garden Apartmanház a Hungarospa gyógyfürdőtől, mely Európa legnagyobb fürdőkomplexuma mindössze 300 m-re található. Apartmanunk Hajdúszoboszló csendes, nyugodt ám frekventált övezetében fekszik. 2012-ben egy teljes körű felújítást követően az apartmanokat még kényelmesebbé varázsoltuk, hogy vendégeink egy modern, igényes környezetben tudjanak pihenni, feltöltődni.

Valamennyi apartman udvarra nyíló, saját teraszrésszel rendelkezik. Kertünkben kialakítottunk egy grillező-bográcsozó sarkot, mely egész nap vendégeink rendelkezésére áll. A mellette álló kerti pavilon alatt pedig el is tudják fogyasztani a tűzön sült finomságokat.

18 fő kényelmes elhelyezéséről az alábbiak szerint tudunk gondoskodni: 5 db kétágyas apartman, 1 db háromágyas apartman és 1 db kétszobás apartman (2 + 3 ágyas). Gyermekek részére igény esetén pótágyat is tudunk biztosítani, kérésre kisbabák részére mobil utazó ágyat készítünk be.

Minden apartman rendelkezik TV-vel felszerelt kényelmes hálószobával, modern fürdőszobával, melyek többnyire zuhanyzósak, egy esetben van fürdőkádas fürdőszoba. A jól felszerelt konyha kellékei a hűtő, mikrohullámú sütő, vízforraló, főzőlap, edények.

Autóval érkezők részére zárt parkolót biztosítunk. Vendégeink rendelkezésére áll a térítésmentes WIFI internet szolgáltatás.

Várja Önt Kispál András és családja!

Szolgáltatások:

  • pótágyazható szobák TV-vel, saját, jól felszerelt konyhával és fürdőszobával
  • kerti grill és bográcsozó, pavilon
  • zárt parkoló használata térítésmentesen
  • WIFI internet elérés térítésmentesen